SPOILER!!!

December 21. 12:30

Ez már a harmadik alkalom volt, hogy az emlékeimet rendezgették. Még soha nem írtam naplót, mert a memóriám hibátlan, leszámítva a kitörölt 5 évem emlékeit, ám most, hogy újra megtörtént a memóriatörlésem, a végleges felejtés, ezáltal a befolyásolhatóságom megelőzése érdekében mindent leírok. Minden nap minden óráját betűkkel, szavakkal, mondatokkal rögzítem. Nem lesz olyan szó, olyan hang, olyan mozdulat, olyan szemrebbenés, amit ne írnék le. 
Tegnap a későesti órákban úgy döntöttem, hogy járok egyet. Mostanában szokásommá vált. A kijárási tilalom ellenére gyakorlatilag szabad kijárása van minden diáknak. Nem csoda, hisz az itteni vámpírok többsége még nem képes korlátozni, időszakokra osztani a véréhségét, és bizony előfordul, hogy hajnalok hajnalán kelnek útra, és indulnak vérszerzésre. Sosem gondoltam, hogy egyszer én is e képpen fogok élni. Az éjszakában, csillapíthatatlan véréhséggel, gyilkolás vággyal, és korlátozásra szoruló erővel. 
Tehát éppen a sétám nagyjából közepén járhattam, mikor furcsa, mély hangra lettem figyelmes, amely hatalmas kiáltások közepette kántált valami számomra még teljesen új, és ismeretlen szöveget. Először nem ismertem meg a hangot. Nem tudtam beazonosítani. Ám ahogy egyre közelebb értem a hang irányába, lassacskán felismertem, és be tudtam azonosítani, hogy kié. Bár sokat torzult, mégis a hanghordozása nagyrészt megmaradt. Dorian egyébként végletekig elbűvölő hangja volt, csak éppen borzasztóan eltorzítva. 
A hangja saját szobájából jött. A kiáltások egyre hangosabbak lettek, és ahogy egyre inkább belemélyültem a szavaknak titulálandó hangokba, szép lassan kezdtem felismerni. Pár évvel ezelőtt elkezdtem az Occult tudományokkal foglalkozni. Mérhetetlen hatalom, emberek feletti uralkodás, varázslat, átkok, rontások... Ha a már-már szinte elborult elmémet tekintjük, akkor igen kedvezőnek tűntek a lehetőségek. Az a szöveg, amit Dorian kántált, az pedig egy idéző varázsé volt. Nem ismertem teljes egészében, nyilván ezért nem ismertem fel rögtön, de azt tudtam, hogy határozottan nem Istenhez szól. És ha nem hozzá, akkor a másik félhez... Azt hiszem ekkor ésszerűbb lett volna elmenni onnan. Visszatérni a szobámba, és nem szólni senkinek semmiről. Ám az ajtó résnyire nyitva volt, engem pedig fűtött a kíváncsiság. Tudni akartam, hogy Doriannak mi dolga van a Sátán megidézésével. Ekkor pecsételtem meg a sorsom. Mivel a rész túlontúl kicsi volt ahhoz, hogy lássak valamit, így egy picit szétfeszítettem. És bár még mindig nem volt kellően nagy a rés, ennek ellenére a hang, amit az alatt a pár milliméternyi kifeszítés közben produkált, rögtön fölkeltette Dorian érdeklődését. Farkasszemet néztem vele... Vagy valaki mással? Mi a fene volt az, ami úgy nézett ki, mint ő, s közben teljesen máshogy? Az arca eltorzult, szeme fehérje fekete, zöld szemei vérvörösek voltak. Bőre szürkés-fekete színűvé vált. Amikor rám vicsorgott ijedtemben elvesztettem az egyensúlyomat, és hátra estem. Az ajtó teljes egészében kitárult, és szemtanújává váltam annak, aminek a kántálásnál a része volt. Dorian egy hatalmas pentagramma közepén állt, melynek minden csücskében egy-egy gyertya fénylett. Az idézés kellős közepén toppantam be, aminek úgy tűnt, nem igazán örült. Tudtam, hogy valami nem stimmel vele, de nehezemre esett volna arra gondolni, hogy az occultizmust ilyen szinten műveli. Mielőtt bármire is gondolhattam volna, hogy hogyan tovább, a pentagramma elkezdett füstölni. Ha nem lett volna olyan érzésem, hogy életveszélyben vagyok, legszívesebben oda mentem volna, hogy jobban szemügyre vegyem. Még sosem láttam a poklot megnyílni. Éreztem a vonzását, szinte hallottam az ott szenvedők sikolyait, ordításait, a gyomrom is összeszorult. Félelmet éreztem. Olyan félelmet, amilyet még sosem. Szinte már élveztem. Azzal egyetemben, miközben fölálltam, a füstölgő átjáróból két hatalmas karmokkal teli mancs kapaszkodott meg a padlóban, majd szép lassan elkezdte magát fölhúzni. Rohannom kellett volna. Dorian még mindig engem nézett, de nem mozdult, ezáltal rögtön tudtam: bármi is az, értem jön. Rohannom kellett volna. Menekülnöm, ameddig csak lehetett. De tudni akartam, hogy mi az. Így visszagondolva, a látottak újbóli visszaidézésével... Valószínűleg, ugyanígy cselekedtem volna még egyszer. A lény mindkét karja fönn volt már a mi világunkban, mikor abba hagyta a húzódzkodást, majd pár pillanat múlva a levegőbe ugrott, és előttem pár méterre jelent meg. A háromfejű kutyának tűnő dög éles, vértől ázott fogaival rám vicsorgott, de nem mozdult. Úgy tűnt engem tanulmányoz. A látvány teljesen elvarázsolt. Szemtől-szembe álltam az alvilág őrzőjével, A halál kutyájával, Cerberussal. Hozzá akartam érni, tudni akartam milyen a bőre érintése, ám mielőtt még megtettem volna, a tekintetem újra Dorianra tévedt, akinek gyilkos mosoly ült ki a szájára. 
Ekkor eszméltem rá: a kutya az ő parancsára vár. Ekkor döntöttem úgy, hogy ideje az életünkért tenni is valamit. Elkezdtem rohanni, mint az őrült. Pár pillanattal az indulásom után hallottam, ahogy Dorian a támadásomra parancsolja Cerberust, aki szélsebességgel utánam iramodott. A félelem hatalmas adrenalin löketként jelentkezett a testemben, minden szerencsémre, így a megszokottnál sokkalta, szinte fénysebességgel rohantam. Nem tudtam hova. Nem tudtam a következő lépésemet, nem tudtam semmit. Rettegtem. Rettegtem attól, hogy nem lesz tervem, hogy az improvizálásom, amire nagy valószínűséggel rá leszek utalva, nem lesz elég, és meghalok. Miközben rohantam, eszembe jutott, hogy van egy lehetséges mentsváram. Elővettem a telefonom, és Naomit kezdtem hívni, ám ő nem vette fel. Rajta kívül még nagyjából négy embert hívtam fel, ám senki nem vette fel. Visszatértem Naomi számára, és egy gyors üzenetben kértem tőle segítséget. Két dolgot írtam, mert csak ennyire volt időm: Segíts, a vasszűz terme. Miután ezt elküldtem eldobtam a mobilom, berohantam a folyosó ajtaján, becsuktam azt, már amennyire időm engedte, és rohantam is tovább egészen a teremig. Ott is hasonlóképp cselekedtem. Miután lezártam az ajtót, hallottam, ahogy Cerberus megáll. Úgy tűnt, Dorian újabb parancsot adott neki. Eközben én a terem legvégébe rohantam, a könyvek közé. Gyorsan kellett döntenem. Nem lesz időm. Meg fogok halni. Vagy mégsem? Ha Dorian valóban meg akarna ölni, akkor miért állította le Cerberust? Miért nem hagyta, hogy egyszerűen betörje az ajtót, és széttépjen? De nem volt időm ezen elgondolkozni. A döntésem ugyan nem volt ésszerű, de mégis utólag jobban nem is dönthettem volna. Fogtam egy könyvet, és az utolsó, üres oldalából kitéptem egy kis darabot. Nem nagyot, éppen akkorát, hogy egy kis betűkkel írt szöveg, vagy szavak elférjenek rajta. Ez után a legközelebbi íróeszközt a kezembe vettem, és szavakat írtam a kis foszlányra: Dorian, Démon, Sátán idézet, Cerberus, élet, veszélyben vagyok, a vasszűz terme, SEGÍTSÉG!
Mire kész lettem vele, az ajtó nyílni kezdett. Dorian játszadozott velem. Lassan nyitotta az ajtót, de talán ez volt a szerencsém, oda rohantam a legközelebbi vágó eszközhöz, ami egy tőr volt ugyanazon az asztalon, amin a könyvet találtam, és azzal az oldalamba egy sebet vágtam. Ezt a sebet szétfeszítettem, amennyire tudtam, majd beletettem a cetlit. Mire megéreztem volna a gyilkos fájdalom kiteljesedett érzését, Dorian belépett a terembe engem pedig a falnak nyomott.
Dorian szavaira pontosan emlékszem....
"Kevés olyan ember van, aki maga hozza előre a halálát. Ennyire ostoba lennél? Nevetséges... "
Ekkor hallottam meg Naomi hangját, ahogy a terem felé tartva a nevemet üvölti, de mielőtt a céljához ért volna, Dorian a kezét mélyen a mellkasomba mélyesztette, és egy határozott rántással kihúzta a szívemet. Láttam, ahogy még dobog a tőlem elválasztott szervem. Pár pillanatig eufórikus állapotba kerültem. Azt hiszem, ekkor már nem éltem, egyszerűen csak a szerveim reagáltak a még utoljára beérkezett ingerekre. Ezek után pedig minden elhomályosult, a hangok tompákká, monotonná váltak, majd megszűntek. Nem éreztem a fájdalmat, ami mindaddig kínzott, látásom is alábbhagyott, majd teljesen megszűnt.
Ezek után a következő, amire emlékszem, hogy beszélgetést hallok magam mellől. Csak néhány szót tudtam először ki venni. Semmi érdekeset, de össze tudtam szedni, hogy miről lehetett szó.
Naomi próbálta elmondani Demestriusnak, hogy mi történt, bár ő sem tudott túl sok mindent. Csak annyit tudott neki mondani, hogy hívtam, de ő nem hallotta, mert le volt némítva, aztán mikor fölébredt, hogy igyon, látta, hogy a telefonja világít, ezért megnézte, és látta az sms-em. Ezek után rohant is a vasszűz termébe, ahol az a látvány fogatta, hogy a fal a véremtől ázott, én pedig kitépett szívvel, élettelenül ülök a földön, a falhoz hasonlóan csupa véresen. 
Ezek elmondása után valószínűleg megkérdezte az apámat, hogy most mi lesz, de mire válaszolhatott volna én elkezdtem nyöszörögni, és fölébredtem.
Ekkor még nem emlékeztem semmire. Ismét rések voltak az emlékeimben. A legutolsó, amire emlékeztem, az az volt, hogy elkezdtem sétálni, az utolsó pedig ugye bár Naomi hangja. Ezek után jött a hideg zuhany: vámpír lettem.
Kiderült, hogy a Dhampíroknak két féle képpen van lehetőségük vámpírokká válniuk: az első, hogy isznak egy vámpír véréből, a második pedig az, ha megölik őket. Ha netán betegség viszi el őket, akkor ez nem lép érvénybe, ilyenkor az illető meghal, de ha például - az én esetemben - a szívét kitépik, és abba hal bele, akkor a szervezet erre reagál, és vámpírrá, avagy félig halottá alakítva a szervezetet.  Ennek tudatában még pár órán át " apai beszélgetésben" volt részem, majd estére magamra hagytak, és rendezhettem a fejemben lévő káoszt - már amennyire akkor tudtam.
Fürdés közben arra lettem figyelmes, hogy az oldalam rettentően fáj. Amikor megláttam a sebet, és kínok közt gyötrődve kivettem a benne lévő kis cetlit, amint azt elolvastam, mindenre újra emlékeztem. Úgy tűnik, hogy Merilyn bűbájának hála elég egy-két szó, és visszatérnek az emlékeim teljes egészében. Ezek után pedig fogtam egy füzetet, és most itt vagyunk. 
Várom, hogy Naomi fölkeljen. Mindent el akarok neki mondani. Segítenie kell. Tudni akarom, hogy mit tud. Tényleg csak ennyit látott? Vagy talán valamit nem mondott el? Ha valamit eltitkol, én meg tudom... bármi áron....