Azt hittem hogy egy vérben úszó ember fog kiesni belőle,akinek a szeme elvan kínozva fájdalomtól,és az utolsókat lélegzi. Ehelyett egy harmincas éveiben járó nő lépett ki halványzöld viktoriánus kori, Fordos ruhában. Méregzöld szeme úgy csillogott, mintha lázas lenne, arca sápadt volt, akár egy halotté, mégis volt benne valami, ami szinte már irreálisan gyönyörűvé varázsolta. Mikor megpillantott, ragyogó szemeibe könnyek gyűltek, hozzám rohant, és szorosan magához ölelt.
- Egyetlenem! Hát rám találtál. Igazán rám találtál. Sikerült. Eljöttél értem! Tudtam, hogy nem adod fel, tudtam, hogy megtalálsz. Ó, milyen boldog vagyok most. Édes Drága Everlice ennyi év után újra láthatlak.
Ijedtemben azt sem tudtam mitévő legyek. Egy vadidegen nő ölelgetett engem, és még szabadulni sem tudtam.
- Mi? Hé, várjon! Engedjen már el, nem is ismerem magát! Én csak… én csak tudni akartam, hogy mi van ebben az izében! Engedjen már el, megfolyt! Hallja?
A nő elengedett, hátrébb lépett egyet, kilógó vörös tincseit a füle mögé tűrte, és meglepetten, szinte már elkeseredett nézett rám
- Hát nem tudod, ki vagyok? Igazán nem tudod? Kérlek, mondd, hogy ez csak valami humortalan tréfa…
- Tudnom kéne?... Bocsi új vagyok az akadémián.
Kellemetlenül nevetni kezdtem, de szinte rögtön abba is hagytam. A nő szemeiből könnypatak kezdett áradni, majd a földre roskadt, arcát a tenyereibe temette és zokogni kezdett. Az első gondolatom az volt, hogy talán jobb lenne csak simán lelépni, de amint a nőt néztem, akinek szép lassan vörös hajzuhataga kezeihez tapadt a kicsorduló könnycseppek végett, ahogy hallottam, ahogy elkeseredetten zokog, nem volt szívem ott hagyni.
- Kezd kínossá válni a dolog. Tudja mit? Hívok valakit, oké? Gondolom éhes, meg.. meg nem tudom.
- Tudnom kéne?... Bocsi új vagyok az akadémián.
Kellemetlenül nevetni kezdtem, de szinte rögtön abba is hagytam. A nő szemeiből könnypatak kezdett áradni, majd a földre roskadt, arcát a tenyereibe temette és zokogni kezdett. Az első gondolatom az volt, hogy talán jobb lenne csak simán lelépni, de amint a nőt néztem, akinek szép lassan vörös hajzuhataga kezeihez tapadt a kicsorduló könnycseppek végett, ahogy hallottam, ahogy elkeseredetten zokog, nem volt szívem ott hagyni.
- Kezd kínossá válni a dolog. Tudja mit? Hívok valakit, oké? Gondolom éhes, meg.. meg nem tudom.
Pár lépés után a nő zokogása abbamaradt
- Kérlek! Kérlek, ne hagyj itt! Kérlek, ne hívj senkit! Nem vagyok itt biztonságban! És te sem, édes drága Everlice.
Meglepetten visszafordultam, és ott ahol voltam megálltam.
Meglepetten visszafordultam, és ott ahol voltam megálltam.
- Ezt hogy érti?
- Te semmit nem tudsz? Igazán semmit nem tudsz? Minden emlékedet elvették?
- mi van? Én… Én mindenre emlékszem csak…
- Te semmit nem tudsz? Igazán semmit nem tudsz? Minden emlékedet elvették?
- mi van? Én… Én mindenre emlékszem csak…
- Csak öt éves korod előtti időkre nem.
- Honnan tudja magam ezt? Ki a franc, és mit keresett abban a szarban? – egyre ingerültebbé váltam. - senki nem tudott róla, hogy nem emlékszem semmire öt éves korom előttről, csak Manson, de ő aligha járkált le egy vasszűzhöz. Visszamentem a nő elé, és hogy egy síkba legyek vele, leguggoltam hozzá. - válaszoljon! – förmedtem rá újra, egy kicsit halkabban.
A nő habozott. Pár pillanatig csak halkan néztünk egymásra, majd végre valahára belekezdett.
- Ó, istenem azt sem tudom, hogy hol kezdem. Olyan furcsa ez a helyzet…
- Segítek. Hogy hívják?
- Valóban, valóban… Arra sem emlékszel… A nevem. Leánykori nevem Elizabeth Dormen, későbbi, házas nevem Elizabeth Van Helsing.
Meglepett a neve. Az első gondolatom ez volt: Rokonok volnánk?
- Én is! Mármint, nekem is Helsing a vezeték…
- Tudom kedvesem, hiszen az anyád vagyok.
Pár pillanat emlékezet kiesés után köpni, nyelni nem tudtam. Volt a nőben valami ismerős az első pillanattól kezdve, de hogy az anyám lenne? Normális esetben nem hittem volna senkinek, ha ilyet állít, de amikor kimondta a szavakat, hirtelen mintha csak egy kendőt húztak volna le egy-egy életképről, amelyeket velem történtek meg még egykoron, mikor –ezek szerint- volt családom.
- Minden rendben? Sápadtnak tűnsz. – Elizabeth lassan felém nyúlt, két jéghideg kezével közre fogta arcomat, és aggódóan fürkészni kezdte a tekintetem. Percek telhettek el úgy, hogy egyikünk sem szólt egy szót sem, ám miután nagyjából feldolgoztam azt az egy aprócska mondatot, kíváncsi lettem. Ott volt előttem egy nő, egy nő, aki talán tényleg az anyám, és akitől végre megtudhattam mindent, amire egész életemben kíváncsi voltam.
- folytassa.
- Legyen. Apád, és én 1975 telén keltünk egybe – Itt egy kicsit megállt. Úgy tűnt, hogy nosztalgiázik.
- Az apám. Ő is él? Hol van most? Ki ő?
- A neve Demestrius Helsing.
- Valóban, valóban… Arra sem emlékszel… A nevem. Leánykori nevem Elizabeth Dormen, későbbi, házas nevem Elizabeth Van Helsing.
Meglepett a neve. Az első gondolatom ez volt: Rokonok volnánk?
- Én is! Mármint, nekem is Helsing a vezeték…
- Tudom kedvesem, hiszen az anyád vagyok.
Pár pillanat emlékezet kiesés után köpni, nyelni nem tudtam. Volt a nőben valami ismerős az első pillanattól kezdve, de hogy az anyám lenne? Normális esetben nem hittem volna senkinek, ha ilyet állít, de amikor kimondta a szavakat, hirtelen mintha csak egy kendőt húztak volna le egy-egy életképről, amelyeket velem történtek meg még egykoron, mikor –ezek szerint- volt családom.
- Minden rendben? Sápadtnak tűnsz. – Elizabeth lassan felém nyúlt, két jéghideg kezével közre fogta arcomat, és aggódóan fürkészni kezdte a tekintetem. Percek telhettek el úgy, hogy egyikünk sem szólt egy szót sem, ám miután nagyjából feldolgoztam azt az egy aprócska mondatot, kíváncsi lettem. Ott volt előttem egy nő, egy nő, aki talán tényleg az anyám, és akitől végre megtudhattam mindent, amire egész életemben kíváncsi voltam.
- folytassa.
- Legyen. Apád, és én 1975 telén keltünk egybe – Itt egy kicsit megállt. Úgy tűnt, hogy nosztalgiázik.
- Az apám. Ő is él? Hol van most? Ki ő?
- A neve Demestrius Helsing.
- Az igazgató? Az Drakula hasonmás? A szívbaj kerülget tőle!
Elizabeth halkan kuncogni kezdett, majd folytatta
Elizabeth halkan kuncogni kezdett, majd folytatta
- Valószínűleg egy személyről beszélünk. Tehát Miután összeházasodtunk, én rögtön szerettem volna egy gyermeket, de sajnos hiába próbálkoztunk. Ám tizennégy évre rá sikerült, és született egy csodálatos lányunk.
kis szünet keretében elmosolyodott, majd újra komor, szinte elkeseredett arckifejezésre váltott.
kis szünet keretében elmosolyodott, majd újra komor, szinte elkeseredett arckifejezésre váltott.
- Volt a kastélyban, ahol éltünk, egy sámán.
- Egy sámán..
- Úgy van. Egy kiváló sámán, Akinek elsősorban meg kellett volna téged keresztelnie
- Azt nem a papok szokták?
Elizabeth ismét elmosolyodott
Elizabeth ismét elmosolyodott
- Édes gyermekem, hamarosan elmondom, hogy miért sámánt hívattunk. Hol is tartottam? Á, igen. Mikor elvittünk a sámánhoz, közölte velünk, hogy neked különleges hatalmad van. Az égiek megáldottak téged. Olyan hatalmat kaptál, mellyel képes vagy az egyensúlyt is megdönteni.
- Na jó… - Elkezdtem nevetni, de szép lassan é magam is kezdtem érezni, hogy erőltetetté válik a kacagásom. Minden szavának hittem, bármennyire is lehetetlenek tűnt az egész. Végül jobbnak láttam befogni, és hallgatni a folytatást.
- Nevess, ha úgy tetszik, de igazat mondok. Hatalmad van, ám ez a hatalom benned csak nyugodni képes. Embernek születtél Everlice.
- Ez miért olyan meglepő?
- Azért, édes gyermekem, mert mind apád, mind én, vámpírok vagyunk. Néha, nagyon ritkán, talán, ha egy ezredév fordulóban történik ilyen, de megtörtént. Egy vámpírcsaládba Ember gyermek született. Ezt a törvény tiltja.
- Törvény? Tiltja? Mi?
- Minden fajban vannak tanácsok. Apád egyike a tanácstagoknak, de a törvényeken nem változtathat. A vámpírok születési törvénye így szól: „Vámpír család csak vámpír születésű gyermeknek viselheti gondját. Ember gyermek születése esetében vagy végezni kell a gyermekkel, vagy családjától elszakítani azt.” Apád hét évre meghosszabbította a nevelésed lehetőségét, ám mikor megtudta, hogy hatalommal rendelkezel, teljesen megváltozott. Javasolta nekem, hogy öljünk meg téged, hogy megkaphassa a hatalmad. Természetesen én ezt nem engedtem, ám ő nem tágított. Egy nap hallottam, ahogy a fekete mágia könyvéből olvas egy régi szeánszot. Tudtam, hogy veszélyben az életed. Annyira fiatal voltál, és ártatlan. Még aznap éjjel elvittelek innen, és meg sem álltam Londonban egy árvaházig. Nem volt sok időm a búcsúzkodásra. Gyorsan elvettem az emlékeid, és elmentem onnan. Reméltem, hogy a varázslat, amit rád bocsájtottam nem ilyen erős, és hamar visszatérnek az emlékeid.
- És veled mi történt? Még mindig nem értem, hogy kerültél a vasszűzbe
Elizabeth a háta mögött lévő egykori zárkájára pillantott.
- Na jó… - Elkezdtem nevetni, de szép lassan é magam is kezdtem érezni, hogy erőltetetté válik a kacagásom. Minden szavának hittem, bármennyire is lehetetlenek tűnt az egész. Végül jobbnak láttam befogni, és hallgatni a folytatást.
- Nevess, ha úgy tetszik, de igazat mondok. Hatalmad van, ám ez a hatalom benned csak nyugodni képes. Embernek születtél Everlice.
- Ez miért olyan meglepő?
- Azért, édes gyermekem, mert mind apád, mind én, vámpírok vagyunk. Néha, nagyon ritkán, talán, ha egy ezredév fordulóban történik ilyen, de megtörtént. Egy vámpírcsaládba Ember gyermek született. Ezt a törvény tiltja.
- Törvény? Tiltja? Mi?
- Minden fajban vannak tanácsok. Apád egyike a tanácstagoknak, de a törvényeken nem változtathat. A vámpírok születési törvénye így szól: „Vámpír család csak vámpír születésű gyermeknek viselheti gondját. Ember gyermek születése esetében vagy végezni kell a gyermekkel, vagy családjától elszakítani azt.” Apád hét évre meghosszabbította a nevelésed lehetőségét, ám mikor megtudta, hogy hatalommal rendelkezel, teljesen megváltozott. Javasolta nekem, hogy öljünk meg téged, hogy megkaphassa a hatalmad. Természetesen én ezt nem engedtem, ám ő nem tágított. Egy nap hallottam, ahogy a fekete mágia könyvéből olvas egy régi szeánszot. Tudtam, hogy veszélyben az életed. Annyira fiatal voltál, és ártatlan. Még aznap éjjel elvittelek innen, és meg sem álltam Londonban egy árvaházig. Nem volt sok időm a búcsúzkodásra. Gyorsan elvettem az emlékeid, és elmentem onnan. Reméltem, hogy a varázslat, amit rád bocsájtottam nem ilyen erős, és hamar visszatérnek az emlékeid.
- És veled mi történt? Még mindig nem értem, hogy kerültél a vasszűzbe
Elizabeth a háta mögött lévő egykori zárkájára pillantott.
- a vasszűz. Miután visszatértem a kastélyba, Demestrius kérdőre vont. Követelte, hogy mondjam meg, hol vagy. Természetesen megtagadtam a parancsát, ám ennek súlyos ára volt. Pár akkori őrrel betuszkolt engem ebbe a vasszűzbe, és átkot bocsájtott rá
- átkot?
- átkot?
- Látod ezt a kört körülötte?
Bólintottam
- Nem tudok ki menni belőle.
- Talán én….
Ekkor Elizabeth mutató ujját az ajkaimra helyezte, és megmerevedett.
-valaki jön…
Pár pillanat múlva már én is halottam a lépéseket. A szívem a torkomban dobogott, nagyot nyeltem és Elizabethre néztem. Az Ő arcára is az volt írva, ami az enyémen lehetett: düh.
Mély levegőt vettem, majd az ajtóra néztem. Demestriusra számítottam, hogy megérezte volt neje jelenlétét, vagy a bűvös kör, megidéződését, de tévedtem. Legnagyobb döbbenetemre Pete lépett be a barlangba.
Arca verejtékben úszott-ebből következtettem, hogy futott.
Valahogy el kell érnünk, hogy belépjen a körbe-halottam anyám hangját ismét a fejemben.
Ezt bízd csak rám…elintézem – közvetítettem válaszomat.
-Pete!- kiáltottam -Micsoda meglepetés! Hát te hogy-hogy itt?
Zabos volt ez látszott a szemében, de igyekeztem nem észre venni- legalább is nem mutatni, hogy észrevettem-
- Ever! Most azonnal gyere ide…
Amit tehettem az az volt, hogy valahogy beinvitálom a körbe, de hogyan?
Erre egy terv kezdett kirajzolódni a fejemben… legjobb lenne, ha őrültnek tettetném magam, hisz akkor kénytelen hozzám jönnie, és belépnie az alig látható kőrbe. Alig észrevehetően hátranéztem. Elizabethnek volt annyi esze, hogy a vasszűz másik oldalára ment, így Pete nem láthatta. Tökéletesnek mutatkozott minden.
-Úgy örülök, hogy itt vagy! Nagyon rég szerettem volna, hogy ide gyere… megölelnél?
Miután a szavak elhagyták a számat, rögtön rájöttem, hogy ha valaki öt percnél több ideje ismer, az tudja, hogy ilyet ép elmével sosem mondanék.
-Ever ne szórakozz. Menjünk innen. Ez a hely…
-Nem!- ráztam a fejem, mint egy hisztis kis kölyök. – addig nem, amíg meg nem ölelsz. Most! Utána mehetünk.
- Ez… Á!...
És ezzel elértem, hogy belépjen a körbe… Ki akart rángatni, de akkor rájött, hogy innen nincs kiút.
- Ez… Á!...
És ezzel elértem, hogy belépjen a körbe… Ki akart rángatni, de akkor rájött, hogy innen nincs kiút.
Zárd be, itt az esély! A vasszűz nyílik, ha elfogja a fiút, az átok rá száll! Igyekezz!- Elizabeth utasításait követve
-akkor megkapom azt az ölelést? – próbáltam a legbájosabb arcomat előkapni, de a színészi képességeim hiányában inkább nézettem ki úgy, mint Joker, sem pedig mint egy ártatlan angyal.
-Nem ! Nincs erre időnk, mennünk kell. Nem szabad kiengedni, ami bent van, ha van bent egyáltalán valami…
Bele is mentem a játékba…
- Teljesen üres…Nézd meg.
Pete odament a vasszűzhöz kinyitotta és egy nyögéssel nyugtázta, hogy nincs benne semmi.
- Sajnálom – suttogtam, majd megint tarkón ütöttem annyi erőt beleadva amennyi csak tőlem tellett. Még egyet nyögött és összecsuklott.
Anyám elismerően pillantott rám majd segített Petet berakni a vasszűzbe.
-már csak rá kell zárni. - Állapítottam meg.
A vasszűz ajtaját rázártam a kulcsot pedig a zárba illesztettem. A zár kattant, Elizabeth ismét szabad volt.
- Jaj kincsem. Mennünk kiell, veszélyes itt maradnunk.
- É-én… Én nem mehetek el
- Nem… jöhetsz? – Elizabeth megsemmisült tekintettel meredt rám.
- El… Anya – Alig jött a számra az „anya” szó, de próbáltam hozzászoktatni magam. - gondold végig. Egy diák eltűnik innen, ha még rólam is van szó két óra múlva keresni fognak és akkor nem csak engem találnak meg. Nem akarom, hogy újra visszazárjanak.
- Nem… jöhetsz? – Elizabeth megsemmisült tekintettel meredt rám.
- El… Anya – Alig jött a számra az „anya” szó, de próbáltam hozzászoktatni magam. - gondold végig. Egy diák eltűnik innen, ha még rólam is van szó két óra múlva keresni fognak és akkor nem csak engem találnak meg. Nem akarom, hogy újra visszazárjanak.
Belátta hogy igazam van ezért bólintott egyet én meg folytattam
-Viszont folytatom, amit elkezdtünk. Mindennap elszökök tesiről úgyis Dorian tartja… Taníts meg a hatalmam használására. Bosszút akarok állni Demestriuson, amiért tönkretette az életemet, és a tiédet is! – magam is elképedtem azon az indulaton, ami fűteni kezdett. Dühös voltam, és bosszúra vágytam. Azt akartam, hogy Demestrius szenvedjen.
-Dorian? Csak nem Dorian Gray a kedves barátom?
-De- habozás nélkül rá vágtam - hogy barátok? Ismered?
-Te magad is ismered. Egykoron ő vigyázott rád, mikor apáddal nem tudtuk felügyelni minden lépésed. Meg van hogyan oldjuk meg- Elizabeth halványan elmosolyodott.
-hogyan?
- tett nekem egy-két szívességet a múltban. Benne mag bízhatsz.
- Biztos hogy ugyan arról az emberről beszélünk?
-Miért?-kérdezte szórakozottan
-Mert… Ott van Manson…a fogadott bátyám és Ő nem szeretné ha meg bíznék benne…
-Manson, Manson Earheart? Igen a minden lében kanál, ízig-vérig hűséges Manson. Ez nem más Ever mint egyszerű bűbáj Demestrius fogva tartja az elméjét. Vagy lehet, hogy Mason egyszerűen tényleg csak szereti ezeket csinálni, de hidd el megbízhatsz benne, tény hogy kicsit másképp áll a leány diákokhoz,de ez ne zavarjon, de most mennem kell… Kérlek vigyázz magadra, ne bízz senkiben ez fontos.
- várj! Honnan tudsz Mansonról?
- Mindent tudok a diákokról. Folyamatosan rácsatlakozom az elméjükre. Nem tudom kik ők, és hogyan néznek ki, de név szerint, személyiség szerint fölismerem őket. Tizenegy évig ez volt az egyetlen kapcsolattartási lehetőségem.
- Mindent tudok a diákokról. Folyamatosan rácsatlakozom az elméjükre. Nem tudom kik ők, és hogyan néznek ki, de név szerint, személyiség szerint fölismerem őket. Tizenegy évig ez volt az egyetlen kapcsolattartási lehetőségem.
- És én…
Egy pillanat múlva Elizabeth már ott sem volt, de úgy éreztem mintha vele mentem volna. Rá jöttem, hogy ideje nekem is visszatérnem a hálószobába.
Nyugodtan ballagtam vissza az iskola folyosóira, nem éreztem félelmet. Minden rendben lesz, ha Demestrius lelepleződik akkor szabad utam lesz minden hova, Anya visszajöhet, és ismét lesz családom, ha csonka is, de család..
A szobába sötét és néma csend volt első pillantásra, de miután jobban oda figyeltem halk szipogásra lettem figyelmes Atalja ágya felől.
-Atalja?- kérdeztem suttogva.
-Ever?- kérdezett vissza.
-Igen én vagyok…Mi a baj?
-N-nem tu-tudom megmondani-Semmikétség nem fért hozzá Atalja zokogott.
-Hol van Sophie?
-Még nem jött vissza, Ő-ő majd csak reggel…
-És te miért vagy itt?
Miközben kérdeztem felkattintottam az éjjeli lámpát.
-Mert nem akartalak egyedül hagyni…
Atalja szeme vörös volt és dagadt,a haja is rendezetlen volt és néhol az arcára is tapadt.
-Atalja, mi történt?-most már kis fenyegetést is tettem a hangomba, hogy elmondja mi bántja.
-Téged kerestelek, mert amikor visszajöttem nem voltál itt és akkor meg ijedtem. Elindultam Dorian irodájába hogy..talán ott vagy…de nem voltál ezért menni akartam, de Ő visszahúzott. Azt mondta maradjak beszélgetni. Valahogy áttértünk a szexuális életemre és obszcén megjegyzéseket tett, nem nagyon fogtam fel mi történik, és… és én…lefeküdtem vele!- minden szavát olyan gyorsan hadarta el és olyan hangosan, hogy azt hittem mindenki felkel rá. A párnába temette az arcát és keservesebben zokogott, mint azelőtt,sőt még hangosabban is pedig a párna elnyomta hangja egy részét.
-Mi?- döbbentem meg
„ Tény,hogy kicsit másképp áll a leány diákokhoz” talán ilyen „másképp” dolgokra utalhatott Elizabeth? A puszta gondolattól, hogy Dorian lefeküdt Ataljával… a hideg is kirázott.
-És…jól vagy?
-Nem! -orditotta- Meg csaltam Petet pedig nem lett volna szabad! Most összedől minden. Minden! Érted? Minden, amit a családjaink felállítottak!
-Ezt hogy értetted?
- Szerinted ez szerelem?-élesen kacagott-Hát, akkor tévedtél! Nagyot! Csak azért voltam vele,mert a családjaink kitalálták, hogy együtt kell lennünk, azért mert a nagyapám meghagyta a végrendeletébe…Először minden ment majd csak össze szokunk de utána… Mások is megtetszettek mindkettőnknek, de nem lehetett mert „Így kell lennie”. Anyám hajtogatta ezt mindig…
-Hű-döbbenten meredtem zokogó barátnőmre-Most mi lesz?
-Valószínű, hogy a szüleim kiakadnak majd és engem hibáztatnak majd…
-De ha nem mondod el nekik akkor mindent elker…
-Nos, Ever lehet hogy így könnyebb lesz. Csak Petet kell megtalálnom és elmondanom neki mindent…
-Nem is szerettétek egymást?
-De! Mint barátok akik kefélnek, de azt is csak ritkán sőt csak illumináltan…
-áh… én… oké… ezt…-ennyit tudtam rá mondani
-De nem is érdekel…Jó volt kimondani mindezt, de meg kell ígérned,hogy titokban tartok a pletyisek elöl…
-Mindenképp-furán mosolyogtam-és… milyen volt? – nyögtem ki a még nekem is kínos kérdést a lehető leghalkabban.
-Hát-neki is valamiféle teljesen abnormális arckifejezés ült az arcán-tényleg érdekel?
-Igen!-vágtam rá
-Jó volt.Petevel is szuper volt, de Dorianhez képest…A legrosszabb hogy hagytam is magam-kicsit elpirult- Jól csinálta, amit csinált…Mond te még szűz vagy?
-Igen-nyeltem egyet és fülig pirultam- Úgy kapcsolatom még nem is volt,de ha részeg voltam én is tettem fura dolgokat
-Hidd el nem kell elsietned, bárkivel is lesz.Petet ajánlom Ő nem csak magára gondol alatta…na mindegy.Hagyjuk ezt a témát.. Elég volt belőle mára. Te hol voltál?
-É-én?-gyorsan valamit-Éhes voltam ezért lementem kajálni maradt még egy kis rántott hús meg krumpli az egyik néni nagyon kedves volt, jól megtömött.
Atalja lassan a téma váltás fényében kezdett lenyugodni, és egy halvány kis mosoly is kiült az arcára.
Atalja lassan a téma váltás fényében kezdett lenyugodni, és egy halvány kis mosoly is kiült az arcára.
- későre jár még szerencse, hogy holnap hétvége.
-Bizony- értettem vele egyet.
-lesz holnap egy buli,kiszökünk, néhányan a suliból kicsit iszogatunk, fürdőzünk, ott van egy meleg forrásos víz, kellemes időtöltés lesz, csak haverok lesznek.
- Én talán kihagyom
- Miért?
- Miért?
- Nem szeretem a vizes bulikat. Inkább a biztos talajon… Nem szeretem a vizet
- Én imádom. Ugyan Ever, el kell jönnöd. A kedvemért. – Atalja nagy kék szemeivel úgy nézett rám, mintha az életéért könyörögne. Beadtam a derekam
- de nem megyek a vízbe.
- Majd elválik. Kitudja. Lehet, bedobnak a vízbe. Ha szerencséd van, akkor velem együtt.
- Én imádom. Ugyan Ever, el kell jönnöd. A kedvemért. – Atalja nagy kék szemeivel úgy nézett rám, mintha az életéért könyörögne. Beadtam a derekam
- de nem megyek a vízbe.
- Majd elválik. Kitudja. Lehet, bedobnak a vízbe. Ha szerencséd van, akkor velem együtt.
Mindketten nevetni kezdtünk, Majd Atalja átölelt.
- köszönöm…
- köszönöm…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése