10. fejezet

Ránéztem az órarendemre. Egy testnevelés óra várt rám, ami kiábrándító volt,tekintve, hogy az előző sulimban már nem volt kötelező tantárgy.

 Bementem az öltözőbe ami a régi iskolámhoz képest igencsak hatalmas volt, mintha nagyobb emberekre szabták volna.

 Nagyot sóhajtva körülnéztem és amikor megláttam hogy ott ül Atalja nyugalom töltött el- végre egy ismerős.

Leültem mellé és panaszkodni kezdtem.

-Meghalok! – Atalja az üvöltésemre ijedten rám nézett, majd miután pár centivel távolabb került tőlem halkan megszólalt

- Baj van?
- Baj? !Baj?! – eszelős tekintettel ránéztem, végigmértem, majd amennyire csak tudtam az arcába hajoltam.
- Hm.. – eltávolodtam tőle, de a szememet nem vettem le róla – Nektek egy húsz éves tanárnőtök van?

- Húsz? – Atalja elgondolkozott, majd miután nem jutott semmire megvonta a vállát. – Nem tudok róla.

- Merilyn azt hiszem azt mondta, nem tudom, volt egy porcica a levegőben és elterelte a figyelmem.

- Merilyn Moon? – Atalja arcára halvány mosoly költözött, majd bólintott egyet. - az osztályfőnökünk, de nem húsz éves

- tényleg? nekem nem úgy tűnt.

- Harmincon fölül van, de tény, hogy nagyon fiatalos, és az egyik legjobb fej tanár.

- Tényleg? Úgy gondolod? Meg akart ölni!

- Te meg miről beszélsz?

- Rám csapta az ajtót.

- Biztos nem látott

- Ez nem mentség! Fájt! Sőt, ami azt illeti, még mindig fáj! Az életemre tőrnek itt. Vissza akarok menni Japánba, annyira idegen nekem ez a hely. Mintha ufók közé kerültem volna.

- Ugyan Ever, ez az első napod... Adj egy esélyt az iskolának. Meglásd jó lesz itt neked. A legtöbben egész jó fejek. És hidd el, nem akarnak majd megölni.

- Az lehet, de én nem vagyok ahhoz elég türelmes, hogy kiismerjem az ittenieket.

- nem is kell – süvített felénk Szofi éles hangja az előttünk elhelyezkedett pad felől.Mire oda néztem, addigra már a szőkeség előttem állt gonosz mosollyal az arcán. – Mindent meg mutatok neked, amire szükséged van

- Amire szükségem van?

- Túl akarod élni a H.G.C.A.-t? Mert ha igen, akkor szükséged lesz a segítségemre - Sophie leguggolt mellém, Ataljara nézett, majd ismét rám. Megvető pillantást vetettem a lányra, majd előre fordultam.

- Nem szorulok a segítségedre

- Nem kívánság műsor Helsing.

- Mi az, rád parancsoltak?

- Úgy is lehet mondani. Kaptam egy fülest – érdeklődve rá néztem félszemmel remélve, hogy többet mond, de tévedtem. Végül pár perc elteltével Atalja oldalba bökött a vállával

- öltözzünk

- nincsen cuccom.

- Pedig biztos kaptál.

- valószínű, de szerinted figyeltem?

- Dorian ki fog nyírni – sopánkodott Atalja, miközben felállt, és öltözni kezdett.  Dorian neve hallatán szemeim tágra nyíltak, figyelmem felélénkült.

- Dorian?

- igen – válaszolt halkan Atalja, miközben kibújt a pólójából, majd felvette a fehér tesi felsőjét – miért?

- ő volt a gardedámom három napig

- akkor tudod, hogy mekkora egy gyökér – bökte ki hangosan Sophie, miközben elő vette egy cigis dobozt – kérsz?

 - Nem kösz, nem élek vele – Sophie megvonta a vállát, ki vett egy szálat és meggyújtotta.

- Nem mellesleg... Csak olyan..  Hm... milyen is? régi módi? más bajom nincs vele. – Atalja, és Sophie tátott szájjal rám meredtek.- Mi van? rosszat mondtam?

- Félrevezetett

- Jaj, Sophie hagyd. inkább öltözz. – a szőkeség megvetően végig mért, majd felállt, és Ataljaval együtt elkezdtek átöltözni.

mivel még öt perc volt az óráig, úgy döntöttem, hogy addig kérdezősködöm Ellieről, és Peteről

-Mellesleg... Ismeritek Elliet?

- Ellie Shepherdet? – Atalja leült mellém, bekötötte a cipőjét, majd készségesen mosolyogva rám terelte figyelmét teljes egészében

- Igen, őt.

- Nagyjából ismerem. Elég csendes lány, nem is tudom mikor hallottam beszélni utoljára.

- hát leoltotta a tanárnőt- Atalja szemei elkerekedtek

- mármint Ellie? ez biztos?

- fekete haj vörös melír, ijesztő kék szemek

- Nem. Alig beszél, nem agresszív és..

- akkor gondolom a haverjai miatt csinálta,hogy bevágódjon vagy ilyesmi

- nincsenek barátai.

- na jó. az az Ellie akit én láttam nagyjából húsz perce az üvöltött, leoltotta a tanárnőt, majd mérgesen rám meredt, és szerintem szuggerált

- hülyeségeket beszélsz! – kiáltotta Atalja.

ijedtemben a falnak nyomtam magam, majd egy picit arrébb csúszva folytattam – tehát.. én.. szóval azt... na mindegy. akkor a másik. Peter Seaver?

-a legjobb haverom, és Atalja pasija – válaszolt Sophie Atalja helyett, aki halványan elmosolyodott.

Nem is tudom mit vártam igazából, de amint meghallottam, hogy Atajaval jár egy picit reményvesztettnek éreztem magam. mit is gondoltam! öt percre találkoztunk, ez annyira röhejes!

bólintottam egyet, majd a csengőszó hallatán felpattantam, és szobatársaim kíséretében elindultunk az órára.

-mesze van a terem? – kérdeztem Sophietól olyan halkan, ahogy csak tudtam, hogy ne vegyenek észre. Nem tudom miért, de szerettem volna megőrizni a láthatatlanságom legalább még pár napig. Talán mert az első órám katasztrófa volt?

- nem terembe megyünk. most egész jó az idő, szóval kint lesz az óra

- jó az idő? kint röpködnek a minuszok!

-  ha neked ez már hideg, mi lesz veled télen?

- semmi, feltéve, ha a fűtött teremben leszünk

- Ritka, hogy a teremben legyünk.

- miért? mert ott egy másik csoport van

- melyik?

- sokat kérdezel. nem unod?

 -Sophie! – kiáltott Atalja az ismét arrogáns stílust felvevő lányra – Mansonék vannak ott.

- Mansonék?

-Igen. Manson Earheart. – Atalja úgy mondta ki a bátyám nevét, mintha valami Istenségről beszélne, aki meg fogja majd egy napon menteni az egész világot.

- Ismerem

- Találkoztatok? úgy hogy milyen..

- a bátyám

egy pár pillanatos hatás szünet után Atalja felsikoltott

-A bátyád?! De hisz te...

- félre ne érts. nem vagyok a vérrokona. a volt nevelő szüleim fia. tehát a mostoha bátyám. mi olyan ijesztő ebben?

- s-semmi. tényleg.

- rendben... azt hiszem ezt megbeszéltük..

Atalja ezek után nem szólt egy szót sem.

Miközben áthaladtunk az iskolán végig három emberen járt az agyam: Ellie-n Peteren, és Merilyn tanárnőn. főleg Ellie érdekelt.  Még mindig tisztán élt bennem az a momentum, amikor a szemembe nézett, én pedig úgy éreztem, hogy a lelkem elválik a testemtől, és a lány felé halad.  beleborzongtam az emlékeim, és az azokból keletkezett groteszk illúziók valóságos lelki megnyilvánulásától, melyekhez szép lassan hangok is kapcsolódtak. próbáltam elhessegetni a képeket, de minél jobban próbálkoztam velük, annál inkább erősödtek, én pedig a végén azon kaptam magam, hogy a fejemet fogva lépdelek Sophie, és Atalja mellett.

Végül saját elmém rabságából Atalja barátságos hangja vezetett ki.

-megjöttünk. ébresztő!

- fent vagyok, fent vagyok!

-csukott szemmel alvó.. – bökte ki alig hallhatóan Sophie.