15. fejezet

-Mi a franc…- A terem, ahova beléptünk, teljesen eltért az addigi utunkon megtett helyszínektől. Mindaddig undorító, rothadó, penészes, roskatag, oszlásnak indult helyeken voltunk, viszont a terem ettől teljesen elért. A kupola formájú csarnok szélei telis-tele voltak fáklyákkal, fegyverekkel, latin írásokkal, és vérrel. A padlón szimbólumok voltak. Pont olyanok, amilyenek az ajtón, és a barlang oldalain. A terem kellős közepén egy hatalmas vasból készült ember alakú tartály volt, amit egy valamilyen pentagrammának kinéző rajz vett körül. Az egész hely úgy nézett ki, mint egy szertartásra kiélezett templom.

-Mi az ott? – rámutattam a tartályra.

Peter először nem válaszolt, csak nézte a tartályt. Aztán nagyon halkan válaszolt.

-Egy vasszűz.

- Egy mi?

- Egy vasszűz. A középkorban volt nagyon népszerű kínzó, vagy éppen kivégzőeszköz.

- bezárták oda az embert, és oxigénhiányban meghalt?
- Nem. A belsejében fémtüskék voltak, a hosszúságuk attól függött, hogy vallatásra kellett-e vagy kivégzésre.

- És ez melyikre kelhetett?
- Nem tudom. Csak belülről lehet megállapítani.

- Akkor nyissuk ki!

- Mi?

Izgatottan a vasszűzhöz rohantam, ám mikor hozzá akartam érni hirtelen éles fájdalom hasított a fejembe. A fejfájást hangok követték, amelyek ugyanazt hajtogatós: ’segíts’.

Ijedten hátra léptem egyet, és Pete felé fordultam

-Pete… ebben van valaki.

A srác meglepetten rám nézett, és mellém futott. Újra a vasszűzre néztünk.

- Honnan veszed?

- Onnan, hogy segítséget kér! Még életben van!
- Ever itt senki nem jár már egy jó ideje. Ha valakit ebbe bezártak, az már biztos, hogy nem él!
- De a fáklyák is égnek! Lehet, hogy nemrég zárták be!
- Térj már észhez, ha valakit egy ilyenbe bezárnak, az félórán belül meghal!

Figyeltem ugyan arra, amit Pete mondott,de a hang egyre erősebbé vállt, én pedig kezdtem unni a két oldalról jövő szóáradatot.

- Pofa be!

Visszamentem a vasszűz elé, egy kisebb résbe, amit találtam rajta beakasztottam az ujjaim, és húzni kezdtem, de az ajtaja nem mozdult.

- Segíthetnél Pete!

- Neked teljesen el ment az eszed!

Nem hatottak meg a srác szavai. Próbáltam kinyitni az ajtaját, de akármilyen erősen is húztam, egy picit sem mozdult. Egyszer csak a hang abbamaradt pár másodpercre, majd újra belekezdett, de ekkor már teljes mondatokat mondott. Elmondta, hogy az igazgatónál van a kulcs, és hogy siessek. Nincs sok ideje. Tehát nem volt sok időm.
  Elengedtem a rést, és amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam vissza az iskolába. Ahhoz képest, hogy milyen iszonyat hosszúnak tűnt oda az út, visszafelé legfeljebb tíz percig futhattam.

A létra, ami úgy tűnt, hogy nem lesz megfelelő a visszafelé úthoz, kiderült, hogy strapabíróbb volt, mint hittem. Gyorsan föl tudtam rajta mászni, és a folyosó onnantól már sima ügy volt. Jöhetett a nehezebbik része. Meg kellett találnom a kulcsot a vasszűzhöz, de fogalmam sem volt,hogy hogyan is nézhet ki. Mikor a folyosón rohantam, és még mindig tisztán hallottam a nő hangját. Rájöttem, hogy telepatikus úton kommunikált velem. Így már érthető volt, hogy Pete miért nem hallotta. Amint gondolatban kimondtam a srác nevét, eszembe jutott, hogy teljesen megfeledkeztem róla. Vissza kellett volna mennem érte, de féltem, hogy kifutok az időből. Nem tudtam, hogy mennyi ideje lehet ott a vasszűz, és abban sem voltam biztos, hogy sikerül megtalálnom a kulcsot, de bármennyire is lehetetlennek tűnt a helyzet, meg kellett próbálnom.

A folyosón rohanva mikor megláttam az igazgatót, Reflexszerűen lassítani kezdtem, majd megálltam. Mikor meglátott, halvány mosollyal az arcán elindult felém. Mindenképp beszélni akartam vele, meg akartam valahogy győzni, hogy kell valami az irodájából, de még nem volt időm kigondolni az alibit. Rögtönöznöm kellet.

- Magát kerestem Carly.

- Engem? Á, ez vicces, mert én is magát… tudja… én… na jó kezdje maga.

- Nem jelent meg az utolsó két óráján

- az utolsó… kettőn?
Egyáltalán nem éreztem az idő múlását. Úgy tűnt, hogy sokkal többet voltam távol, mint amennyit akartam. Bár már mindegy volt. Akkor abban a percben fontosabb volt a vasszűz kinyitása, mint az iskolai tanórák betartása. – Igen mert.. rettentő rosszul voltam és…

- Miért nem ment le az orvoshoz?
- mert… én.. eltévedtem! Igen! Eltévedtem! Izé… szóval elvesztettem a… térképem, amit adott.

- napok óta itt van. Még mindig nem sikerült megtanulnia, hogy mi hol van?
- sajnos nem.

És ekkora megszületett az agyamban az alibi. "Egy zseni vagyok!" Gondoltam magamban, és rögtön rá is tértem. – Mondja, az irodájában nincsen egy másolat?

-Másolat nincs, csak az eredeti. Viszont azt..

- tökéletes! – csattantam fel, majd leplezve lelkesedésemet halkabban, visszafogottabban folytattam – lemásoltatom.

- Rendben, de én most nem igazán érek rá ezzel foglalkozni.

- Semmi probléma igazgató bá'. Bízza csak rám. Profi vagyok a másolásban. Csak a kulcsra lenne szükségem.

Demestrius pár pillanatig kételkedően méregetett, de végül beadta a derekát, és oda adta a kulcsot. Bájvigyorral az arcomon intettem, és az irodához rohantam.

-Hiába kerestem kulcsot, de egy darab sem volt az egész irodában. Segítségre volt szükségem.  Elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha a nő képes velem telepatikusan kommunikálni, akkor talán én is tudok vele.

Rákoncentráltam arra az útra amit a gondolataimmal beakartam járni, éreztem egy kis húzó erőt az elmémben és az, végig járta az ismerős sötét,rideg és eléggé mocskos folyosókat a vasszűz előtt mintha habozott volna hogy tényleg ez jó-e így de aztán áthatolt rajta és Közvetítettem az üzenetem :

„A kulcs…Hogy nézett ki? Valami támpontot..tudna adni?”

A Nő válasza szinte azonnal érkezett így aztán tudhattam h ne egy fiatal kezdővel van dolgom..De egy pillanatra megrémültem …Telepátia??? Ilyen nincs…mármint …abban a pillanatban felfoghatatlan volt az egész a számomra…

„ Egy kis karkötőt keress…Olyan lesz mint egy kis játék…bronz színű és apró kék kövek vannak benne…”

Hát  erre maximum csak  gúnyosan tudtam volna válaszolni de nem tettem,helyette minden fiókot kihúztam egyesével,átnéztem a tartalmát majd meg próbáltam úgy vissza helyezni őket ahogy eredetileg voltak.

Lépéseket halottam, melyek egyre gyorsabban közeledtek a szoba felé.Egy gyors mozdulattal becsaptam a kis szekrény ajtaját amiben kutattam és ártatlanul tanulmányozni kezdtem a falon logó iskola térképet…

De aki bejött nem Demestrius volt…hanem Pete…Zihált és olyan félelem ült a szemében, ami még engem is meglepett…Aztán, ahogy fiú szemeiben kutattam, megfogalmazódott bennem egy kérdés:miért is csinálom ezt? Aztán eszembe jutott ismét a nő, és csak egyre tudtam gondolni: hogy élje túl a nő. hogy tudjam megmenteni... Miért? Én sem tudtam. Nem ismertem, nem tudtam ki az, de mégis feltétlenül megbíztam benne

-Pete?

-Ever! Ezt most azonnal abba kell hagynod…Az a vasszűz kitudja mióta áll ott…Lehet hogy ha kinyitjuk üres lesz és te ezért kockára teszed  azt, hogy itt maradhass. kirúghatnak ezért!

-Hidd el! Ott van! Halottam! Beszélt hozzám…

Pete arcán hitetlenkedés tükröződött…

-Ezt abba kell hagynod.Most! Szerintem csak az az iszonyú büdös poshadt szag ment az agyadra.

„Menj vissza később…-szólt a nő hangja a fejembe-Ő úgyse fogja hagyni…”

Jobb ötletem nem lévén,meg fogadtam a nő tanácsát és elhitettem Pettel hogy meg értettem az álláspontját és biztos csak képzelődtem .Sőt! Még arra is hagyatkoztam hogy nem csak a büdös miatt lehetett, hanem a kialvatlanságom révén is.

Lekaptam a térképet  a falról és elindultam vele, hogy Demestriusnál is tiszta legyek…

Eldöntöttem hogy éjszaka megyek vissza miután  Ataljáék már Alszanak és valószínű hogy Demestrius sem lesz már bent…

 De tervem teljesen fölöslegesnek bizonyult mivel a  vacsoránál kiderült hogy Demestrius egy csomó iskolás diákot kivisz az erdőbe.

Engem nem vitt, viszont az esetleges "probléma forrásokat" igen.

Nem aludtam semmit.Az ablakban ülve hallgattam ahogy mindenhol befejeződik a beszélgetés, leoltódik a villany és  végül csak annyit halottam hogyan zörgeti a fák levelét a szél.

Demestrius okos ember volt de a kulcsát nálam hagyta.lehet hogy megbízott bennem?....Naiv emberekkel nehéz mit kezdeni… 

Hajnali három óra lehetett amikor a nő üzent nekem

„ Úgy érzem hogy az erő lenyugodott szabadon teheted a dogod”

Volt a nő beszéd stílusában valami amitől kirázott a hideg de mégis elvarázsolt.

Halkan indultam el a kihalt folyosókon.Minden neszre figyeltem és az ajtóknál meg-meg álltam ha hallani véltem valamit. Éreztem ennek a z éjszakának a súlyát és tudtam hogy ezen múlik minden, tehát nem lesz mindegy hogy hogyan végződik.

Benyitottam a sötét szobába . A fülemben éreztem a pulzusom lüktetését. teljes extázisba kerültem.

-Nem hittem hogy vissza jössz…-Pete hangjától majd kiugrott a szívem a helyéről.

Felkapcsolta a villanyt amitől hunyorgásra kényszerültem…Körül néztem a szobába, az első kérdés ami felötlött bennem, hogy ebből hogy fogom majd kivágni magam.

„ Ott van előtted…az asztalon-a nő hangja nagyon gyenge volt-siess…Fuss!”

Nyugalmat erőltettem magamra és mosolyogva néztem fel Peterre…

-Nem tudom miről beszélsz…Tegnap itt hagytam az IPodom és nélküle nem birok elaludni.

Össze húzott szemekkel nézett rám,nem hitt nekem . Az asztalhoz somfordáltam és úgy tettem mintha körül néznék rajta . Akkor észrevettem a kulcsot. Tényleg olyan volt mint egy karlánc csak szörnyen széles  kék kövek voltak benne és bronz színű volt . Felemeltem a fejem .Az ajtó kb. 5 lépés volt. Utána már csak futnom kellett…az sok időnek tűnt,de a kulcs már meg volt… Az ajtó csukva volt egy rossz pont.Hiba csúszott a tervembe.Óvatosan a zsebembe nyúltam és szinte mozdulatlanul magam mellé tettem.

-Áhh nézd,meg van!-kiáltottam fel .

Felkaptam a kulccsal együtt és az ajtó fele indultam…Legnagyobb meglepetésemre Pete elhitte az Ipados mesém. Jobbra vannak a hálószobák nekem meg balra kellett mennem, vagyis tényleg futnom kellett…Pete gyorsabb volt, mint én,hisz még lusta is voltam és egy kis futástól kidöglöttem…De volt egy ütő kártya a kezembe amit fel kellett használnom és ez -sajnos- az agresszióm volt.

Előre léptem szembe fordultam vele rámosolyogtam és teljes erőmből ágyékon rúgtam. Fájdalmában felordított, és előre görnyedt. Egy jól irányzott csapással tarkón vágtam és remélve hogy nem lesz komolyabb baja futásnak eredtem.

Szégyelltem magam de muszáj volt mennem. A vasszűzhöz kb 15 perc alatt értem el futva. Miután kiziháltam magam, minden lehetséges kisebb résbe beletettem a kulcsot, de a vasszűz nem nyílt ki.

„ Játssz vele Everlice. Forgasd, és ha megtaláltad a helyes alakzatot, a vasszűz kitárul.”

Játszani kezdtem vele. fogattam a karikákat, máshova helyeztem őket, néhol pedig összekapcsoltam néhányat. Mikor megtaláltam a megfelelő alakzatot, a kulcs szabályosan felszállt a tenyeremből, és a levegőben lebegve fényt kezdett el kibocsátani magából. A kövek, melyek ekkor már pont úgy helyezkedtek el, mint a naprendszer bolygói, a vasszűz rései felé vörös fényfonalakat kezdtek el kibocsátani, amelyek szép lassan kinyitották azt.