12. fejezet

-késtél. – hallatszott a hátam mögül Dorian néha már ijesztően halk, és nyugodt hangja. Becsuktam jó kislányhoz méltóan a szoba ajtaját  , majd száznyolcvan fokos fordulatot téve megálltam a férfivel szemben, aki éppen pár mappát csúsztatott az asztalára. Dolga végeztével unottan rám nézett, halványan elmosolyodott, majd az asztalának dőlve, kezeit mellkasán összefonva nézett előre.

- mi? Nem még van... – nyúltam volna a nadrágzsebembe, de rá kellett jönnöm, hogy egyenruha van rajtam, aminek egy darab zsebe sincs. – Fenébe... szóval nem késtem. mind egy ez a lényeg.

- Azt mondtam az óráid után gyere rögtön ide.

Honnan tudta, hogy nem az irodájába mentem rögtön? Tény, hogy semmi kedvem nem volt az irodájába mászni. fáradt voltam, éhes, és nyugalomra vágytam. Minden órán ugyanazt el kellett játszanom. ki vagyok, honnan jöttem, milyenek voltak a jegyeim... Úgy gondoltam kijár nekem egy kis pihenés, mielőtt még egy elbeszélgetésem lesz. Hirtelen az a mondás jutott eszembe, hogy még a falnak is füle van. kezdtem komolyan venni.
persze nem mondhattam a szemébe, hogy igen. egy órát késtem, na és? Nem.

-nem késtem. az óráim után ide jöttem
- meg van az órarended. ha át akarsz verni, akkor jobban kell csinálnod. – egyre szélesebb lett a vigyor az arcán, én pedig egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. – ülj le.

Úgy tettem, ahogy kérte.

ezek után csönd lett a szobában. Dorian felkapott egy dossziét, és azzal volt elfoglalva.
-Büntetésben vagyok? itt kell döglenem még egy órát, vagy mi van? Ezért hívatott be? – ezek a gondolatok cikáztak az agyamban. Unalmas volt egy helyben ülni szótlanul.

Mikor már azon voltam, hogy felpattanok, és kiviharzok a szobából, a bejárati ajtó halk nyikorgó hangja megtörte a zavaró csöndet.

Doriannel mindketten a hang irányába néztünk.

-Csak hogy. Eoha kisasszony fáradjon beljebb. ne botladozzon.

Hiába forgattam a nyakam, nem láttam semmit a lányból, aki az utolsó pillanatban érkezett meg.

kénytelen kedvetlenül vettem tudomásul, hogy bármennyire is elkényelmesedtem a székben, ha látni akarom a lányt, bizony fel kell állnom.
pár másodpercnyi tétovázás után végül rávettem magam, felálltam és a lány felé fordultam. Egy rövid, szőke hajú kék szemű, holtsápadt lánnyal álltam szemben, aki könyveit szorongatva nagy szemeivel pislogásra nem pazarolva idejét engem nézett. Pár másodpercig megmozdulni sem mertem. A lány mereven nézett engem érzéketlen arckifejezéssel, mozdulatlanul.  Egyszer csak mintha valami kulcsot elforgattak volna a hátában elmosolyodott, a könyveit áthelyezte a jobb kezébe, a másikat pedig felém nyújtotta

-Szia! Everlice, igaz?
- i-igen...- dadogtam, miközben kezet ráztam vele.

- Atalja mondta, hogy más az iskolából való vagy. a Nevem Lor Eoha
- Lor? mint Loren?
-Nem, csak simán Lor

- Fura neved van..
- Te sem panaszkodhatsz. – a lány halkan felnevetett, én pedig látván, hogy enyhül a feszültség a teremben engedtem magamnak egy halvány mosolyt.
- hölgyeim. – lépett kettőnk mellé Dorian –   Most hogy mindketten Sikeresen, és főként épségben ide értek, talán kezdhetnénk is, hogy miért hívtam pontosabban ide önöket.-Lorral egymásra néztünk. a lány még mindig mosolygott. Furcsa módon nem ment vele az idegemre. általában, ha sokáig ugyanolyan arckifejezése volt valakinek, akkor idegesített, de Lornak jól állt.- Mindkettejük hátrányban van edzetéségileg a többiekkel szemben, ezt gondolom tudják

- hátrányban? – kérdeztem meglepetten.
- Miss. Helsing. a mai teljesítménye hogy is fogalmazzam, hogy kevésbé tiporjak az önérzetébe. Tragikus volt.  Sok Diákkal volt már dolgom, de maga kiemelkedően gyenge. Sokkal többet vártam magától. Csalódtam. Ha így folytatja akkor meg fog bukni. persze ez az első óra volt, de jobbnak látom ha...
Pár pillanat kellett, míg felfogtam, mert az agyam már nem volt a legjobb állapotában, és amúgy sem adtam túl sokat a pampogásra.
Mikor végre megértettem mit mondott éreztem, ahogy az arcom falfehérből vérvörösre vállt a dühtől. Leszólták a kondíciómat! Az osztály egyik legjobbja voltam, hogy merészelte! Üvölteni akartam. Dorian a reakciómat látvány halkan felnevetett, én pedig nem bírtam tovább

-  Nem lát meg maga semmit! tudja meg, hogy az iskolámban a legjobb voltam. Érti?  a legjobb!
Nem vágom, hogy egy óra alatt hogy tud ekkora baromságot leszűrni, de az igazat megvallva nem is érdekel.
- Carly ne húzd fel magad, ez csak egy megfigyelés. Lorral is ugyan ez a gond. nincsen jó kondícióban. testileg gyenge, és lemaradt a többiektől. Eddig ő volt az egyetlen, akivel ilyen gond volt, és úgy tűnt, hogy ezáltal gátlásosan érezte magát. Szerencséjére veled is hasonló a felállás, és most már együtt lesztek külön órákon

- Külön órák?

- Minden héten szombaton, és vasárnap reggel és este.

- Micsoda? én hétvégén lazulni akarok, nem a lelkemet kilehelve fetrengeni a fűben.
- Idővel nem is fog „fetrengeni a fűben” feltéve, ha rendesen végzi a dolgát

- Maga fogja tartani az órákat? – Lor halk hangja a frászt hozta rám.

- Nem. nekem nincs rá időm, de van egy diákunk, akivel Hellsing kisasszony rettentően jóban lesz, ha már az előző  iskolájának „ legjobbjának” számított. Kíváncsi leszek, hogy mit kezd  a mi legjobb harcművészünkkel

- harcművész?

- Miért, mire számított? guggoló bajnokra?

- maga gúnyolódik?

- Ugyan miért tenném?
- ...hagyjuk.
- remek! Azt hiszem végeztünk is

- nevet nem kapunk? hogy ki ez az ember?

- Nemsokára meg fogja önöket keresni. még beszélnem kell vele, de bizonyára szívesen el fogja vállalni ezt a feladatot.

- Ismerem?

- minden bizonnyal. Most pedig menjenek. Hellsing kisasszony láthatóan már az ájulás szélén van, annyira megterhelte a szervezetét ez a nagy ide-oda rohangálás, nem igaz?

- Bunkó...
- vigyázzon a szájára.
- tudja mit?... Én...! – már pontosan tudtam mit Akarok mondani, felkészültem, hogy leoltsam Doriant, és előnyre tegyek szert vele szemben, de Lor megfogta a csuklómat, és kivonszolt a szobából

- viszlát tanúr!